11 év… autóm, név szerint Dögvész, korántsem rövid történettel rendelkezik. Amúgy Kisdög volt a neve…eleinte…de már letagadjuk mindketten.
Életem szűk 1/3-át töltötte mellettem, ezalatt sírtunk, nevettünk is sokat együtt, nehéz egy rovatban leírni kapcsolatomat vele, de megpróbálom.
Kb. 5 évvel ezelőtt már meséltem Nektek, innen kiindulva egy rész ismerős lesz nektek, úgy gondoltam, ideje újraírni a történetünket.
A Ford F-series, azaz F-széria nagyon régóta a gyár húzóplatformja, a nagy pocsolyán túl az 50-es évek eleje óta letéző kategória, mely magában foglal könnyű és közepes pick-up-okat (F150-F250-F350) sőt, 1977 óta a legtöbbet eladott pickup, 1986 óta a legtöbbet eladott jármű az Egyesült Államokban.
A 2000-es évek beköszönte után, míg jellemzően a „legkisebb” F150-et benzines motorokkal vásárolják odakint, a némileg nagyobb, közös platformon osztozó F250-F350-et, bár lehet kapni benzines motorral is, leginkább az 1994 óta a Ford (javarészt saját fejlesztésű) Powerstroke dízel motorjával veszik-viszik, mely kellően nyomatékosabb benzines társainál és tartósan kevesebb a fogyasztása is. Ehhez tegyük hozzá gyorsan, ennek ellenére is közel 20 literes fogyasztásokról beszélünk…
Szóval Dögvész is ide tartozik, 6 literes, V8-as turbódízel motorja a gyári adatok szerint 325 lóerőt és 773 Nm-t adott le 4200-as fordulaton.
Ez egy olyan teljesítmény, melyhez erősen kellett az akkoriban kifejlődő közös nyomócsöves (common-rail) üzemanyag-adagolás, melynek tömör lényege, hogy az üzemanyagot iszonyatos nagy, akár 2000 bar-os nyomással fecskendezi be az égéstérbe egy szivattyú, mely így komoly szintlépés a motorok teljesítményének fejlődésében.
Mindennek persze ára is van, de erről később…
Második USA autóm ez a pick-up. Korábban volt egy Mustang-om, de lévén mezőgazdaságban dolgoztam, akkoriban nem volt sok szabadidőm sem és lehetőségem kihasználni, így gondoltam egy amerikai „pipu”-ra, melyet kapcsolható összkerékhajtása lévén akár munkára és nem túlzó fogyasztása (ehhe…) miatt napi szinten is tudnék használni.
Itthon kevés jó ajánlat volt dízel szinten akkoriban.
A Dodge RAM-ekben soros 6 hengeres dízel motor volt, én ragaszkodtam a V8-hoz, így maradtam a Ford-nál és jelen tárgyunk autójánál.
Emellé jön az, hogy sikerült egy limitált, a Ford-Harley Davidson 100 éves centenáriumára kiadott széria tagjára szert tenni, mely főként csak külső és belső megjelenési csomagot takar, illetve 20 colos kerekeket például.
Szoknom kellett, hogy európai gyártók által jellemzően nem erőltetett funkciókkal volt ellátva a gép, mint a PIN-kódos ajtózár vagy az elektromosan állítható pedál-pozíció, ezeket ellensúlyozza a másfél dollár anyagköltségű műanyag beltérelemekkel, mert erre viszont a kinti vásárlóközösség nem gerjedt, amíg van pohártartó egy autóban.
Külföldi, és elvétve itthoni fórumokon is lehet találkozni azzal a ténnyel, hogy a Ford ezen dízel motorjai megbízhatatlanok és jellemzően sűrűn meghibásodnak, főként az új technikai alkatrészek miatt, vagy akár hengerfejproblémák is adódhatnak a nagy hőtermelés miatt, stb.
Hát…nem zörög a haraszt, szokták mondani,de hazudnék ha azt mondanám, hogy valamennyire nem dolgoztam én is érte.
2014 nyarán, kb. 170.000 km-rel vásároltam az autót, már akkor 8 éves volt. Hamar elgurult a gyógyszer, mert ha nem hangos és nagy, akkor még véletlenül nagy szerszámot feltételeznének alám, ergo, nem sokkal később már került is rá egy nyitott kipufogórendszer, ott az előző tulajtól kapott Bully Dog OBD-2-es készülék, mellyel akár menet közben, bármikor lehet motorvezérlést állítani, de minekután sikerült a gyári turbótól is könnyes búcsút venni (nem derült ki, a turbónak vagy nekem fájt jobban a sztori), Sinister Diesel turbó jött műszakot váltani, szívó oldali kit-tel együtt. Ők köszönik, még jól vannak. A nagynyomású szivattyú is köpött már epét, bő egy évtized alatt azért akadtak „élmények”…
Reménytelen szerelem a kapcsolatom az autóval, biztos nem én vagyok az egyetlen, aki ilyen helyzetben van. Élem, szeretem az autót, s bár manapság már jóval kevesebbet futunk együtt,továbbra is mellettem maradt. Nem mondom, volt már, hogy rákerestem Google-n olcsó nyelesgránátra, amit beledobhatnék ha úgy van (ne erőltesd, nem találtam, ha te igen, keress meg), de különben meg nem tudok hasonló ár és típus-kategóriájú autót, amitől azt az élményt kapom, amit Dögvész nyújt…fontos, hogy Nekem. Tudod, jó vele a szex, de amúgy levisz az életről…néha…amikor megjön neki. Ezt a részt majd vágjátok ki, biztos ami biztos…
Viccet félretéve, igen, azért nem váltunk el, mert tudom, hogy az életben nem lesz még egy hasonló társam. Van megbízhatóbb? Igen. Gyorsabb? Naná! Erősebb? Tutira. De ott a kérdések után a Minek? felszólító kérdés is. Dögvész olyan mint Én: nagy, sötét és sokat eszik, cserébe nem siet sehova sem.
Meddig fog tartani ez a kapcsolat? Ohh, ha én azt meg tudnám mondani, pláne a mai gyorsan változó rendszerben…a jövő mindig képlékeny, a múlt fix, a jelent kell megéljük.
Úgyhogy addig is igyekszünk jól érezni magunkat, leginkább a leveleki V8-találkozókon, ahol a pályán is meg szoktuk mutatni, milyen az, mikor nem számít a 3,5 tonna súly és a majdnem 30 centi széles gumi egy ponton túl…
